Martfű Városi Nőikar

Vezetőség

Szabó Zsolt, művészeti vezető, karnagy

Zenei tanulmányaimat Szolnokon kezdtem a Bartók Béla Zeneiskolában, szolfézs és zongora szakon. A Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában érettségiztem az iskola ének-zene tagozatán. Felsőfokú tanulmányaimat a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán folytattam Nyíregyházán, itt végeztem történelem-ének-zene tanár szakon. Másoddiplomámat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztem ének-zene, karvezető szakon.

Egész életemet végig kíséri a zene. 12 éven át ének-zenét tanítottam alap- és középfokú oktatási intézményben főállású- és óraadó tanárként. Számos kórusban énekeltem, jelenleg is tagja vagyok a Szolnoki Szigligeti Színház kórusának és a MÁV Járműjavító Férfikarnak. 2005-től a Tiszaföldvári Férfikórus karnagyi teendőit is ellátom és 2015-től vagyok a Martfű Városi Nőikar karnagya, művészeti vezetője.

Hivatásomat tekintve az államigazgatásban tisztviselőként dolgozom. A számomra örömöt és egyben feltöltődést jelentő zeneművészeti tevékenységeket szabadidőmben végzem. Nagyon szívesen próbálok a kórussal, a fellépések pedig szakmai kihívást jelentenek számomra. Jó érzéssel tölt el, hogy a sikerekhez én is hozzájárulhatok. Megtiszteltetés, hogy a kórus szakmai vezetője lehetek.

Szabó Katalin zongorakísérő

Zeneirodalom, zongora-, szolfézs-, zeneelmélet tanár, klasszikus zongora előadóművész. Diplomáit a Miskolci és a Szegedi Egyetemen, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. A tanítás mellett az Ádám Jenő Zeneiskola igazgatója 2002 óta. 2013-ban „Bonis Bona” díjban részesítették tehetségsegítő munkájáért.

Asztalosné Kocsis Enikő, kórus titkár

Zenei általános iskolában kezdtem tanulmányaimat, tanultam zongorázni, egy kicsit gitározni is és mindig imádtam énekelni. Nyolc éves korom óta több kórusban énekeltem, mindig vonzott és felszabadított az együtténeklés öröme.

Több mint 30 éve tagja vagyok a Martfű Városi Nőikarnak. A művészeti munkám is szorosan kapcsolódik a kórus életéhez, szakmai feladatainak szervezéséhez. Örülök, hogy részese lehetek ennek a kis közösségnek.

Fantasztikus érzés az együtténeklés, mivel a csodás harmóniákat csak közösen tudjuk létrehozni és boldogság, ha ez a közönségünknek is tetszik.

Bettenbuch Tünde, kommunikációért felelős elnökségi tag

1993 óta vagyok tagja a Martfű Városi Nőikarnak.

Nem is volt kérdés, hogy a Hajnóczys évek után jelentkezzek-e énekkarosnak. Nagy szeretettel fogadott be Bozorádi János bácsi.

Akkortól és azóta is óvodapedagógusként dolgozom, így pontosan tudom, hogy milyen fontos az énekhang karbantartása is, hogy mindig színvonalas, és élvezetes éneklésben részesülhessenek az óvodások. Eleinte ezért csatlakoztam az énekkarhoz, de nem kellett sok időnek eltelnie, hogy már a szeretetteljes, jó hangulatért, a közösségért, a fellépések keltette izgalmas kihívásokért járjak minden kedden, majd szerdánként fél 6-tól fél 8-ig a Művelődési Központba.

Mára szívesen vállalok feladatokat az énekkar életének gördülékenyebbé tételéért. Kotta felelős vagyok, és gondoskodom az énekkaros társak torkának tisztaságáról, Negro biztosításával. Fontosnak tartom a szakmai fejlődés mellett, a közösségi programokat is. Ezért életben tartom a pár éve bevezetett szalonnasütéseket, és Hurka-bulikat.

Vasné Hajdu Tünde, gazdálkodásért felelős elnökségi tag

2009-ben végeztem a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán tanító szakon. Azóta tanítom a kisdiákokat mindenféle tudományra, köztük az ének-zenére is. Életem során mindig közel állt hozzám a zene mindenféle formája, a munkám során is igyekszem a zene és az éneklés szeretetére nevelni a diákjaimat!

2013-ban csatlakoztam a kórushoz, ami életem egyik legjobb döntése volt! Nagyon szeretek a próbákon és a fellépéseken is együtt énekelni ezzel a csodálatos csapattal!

Dr. Molnár Edina elnök

Konzervatóriumot végzett, ahol zeneelméletet, valamint zongorázni és énekelni tanult. Később más pályát választott – civilben pszichológus -, de a zene szeretete és művelése továbbra is fontos szerepet tölt be az életében. 2018 óta tagja a Martfű Városi Nőikarnak.

 

Keresés

Közelgő események

Híreink